Márciusi posztomban írtam arról, hogy személyi számot és tartózkodási engedélyt igényeltem. Utóbbi sima ügy, előbbibe majdnem beletört a bicskám.
Jószándékúnak nem nevezhető, munkáját meglehetősen trehányan végző hatósági munkatárs kapta meg az ügyemet, aki azt közölte, ha nem jelentkezem ki a magyar egészségbiztosítási rendszerből, vagy nincs munkám, nem kapok személyi számot. Ez az utolsó lépés lett volna, csak akkor akartam megtenni, ha már van állásom Svédországban, így ez szóba sem jöhetett. Elkedvetlenedtem, nekem már sosem lesz itt munkám, de még nyamvadt személyi számom sem. Közben jöttek otthonról állásajánlatok, köztük olyan is, amire fél éve még a nyálamat csorgattam.
Mindeközben sokakkal beszéltem, és gyanús volt, hogy munkaviszony nélkül más EU-s polgárok könnyedén kapták meg a mágikus számsort. Tüzetesebben utánanéztem a feltételeknek, és kiderült, elég csupán egy olyan hivatalos formula is, E-dokumentum, amellyel igazolom, hogy van érvényes tébém otthon. Ezt 30 napjába került elpostáznia magyarországi címemre az OEP-nek. A dokumentumot elküldtem a svédeknek, semmi válasz. E-mailt nem olvas, telefonját a kapcsolattartóm nem veszi fel. Hetek múltával lassan betelt a pohár, és addig nyaggattam az adóhatóságot, amíg nem tudtam kirendelt kontaktom főnökével beszélni. A nő segített, és teljes kínban volt beosztottja hibája miatt, akin már öt hónapja függött a személyi számom ügye. Ezt követően három napba telt, és jött a levél: megvan a szám. Hihetetlen, hogy ennyi múlik azon, kihez kerül az ügyem.
Megvan a szám. Kezdhetem az ingyenes nyelvtanfolyamot.